Banai Péter Benő – a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára – nyilatkozott a Figyelő nevű üzleti hetilapnak. Szó esett:

2021-es költségvetésről

Az adósságcsökkentési követelményt továbbra is teljesíteni tudja a magyar állam. Ennek a forrásnak egy részével viszont tartalékot képez, illetve jelentős részben már a jövő évi kiadások előfinanszírozását szolgálja. Az eddigi költségvetési adatok összhangban vannak a 7,5 százalékos hiánycéllal.

Befektetői bizalomról és a devizakötvények hatásairól

A befektetői bizalom ösztönzésére az állam devizakötvényeket bocsátott ki. Megvolt a bizalom a magyar állam iránt, különösen azok után, hogy a Moody’s épp a válság alatt, egy évvel ezelőtt látta el pozitív kilátással a magyar államadósság-minősítést. A devizakötvény sikere mellett ugyanakkor alapvetően továbbra is a forint finanszírozására támaszkodik a pénzügyminisztérium. Jövőre már 6 százalék alatti deficittel számol a minisztérium.

Konvergencia programról

A gazdasági teljesítményünkben komoly szerepe volt a vírus elleni vakcinák rendelkezésre állásának, a gyors oltásoknak és ezáltal a korábbi nyitásnak. A gyermeket nevelő családok az idén befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbérhez igazodóan jövőre visszakapják, ha a magyar gazdaság legalább 5,5 százalékkal bővül.

2022-es Választásról és a költségvetési prioritásokról

Nem lesz választási költségvetés: 2022-ben mind a deficit, mind az adósság szintje csökken az előző esztendőhöz viszonyítva, és nem ugrik ki az európai fősodorból, a költségvetés értékrendjében immár bő tíz éve nincs változás. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan a jövőben is érdemi, tartós és fenntartható növekedési pályán haladjon Magyarország.

Az euró bevezetéséről

A saját érdekünkben kell megcélozni a közös pénz bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok teljesítését, ugyanakkor megoldást nem jelent. Ha megnézzük az uniós valuta történetét, fontos tanulság, hogy a közös fizetőeszköz használatától függetlenül is lehet eredményes gazdaságpolitikát folytatni, s az euróövezeten belül is le lehet maradni. Sőt, a krízis alatt nagyobb volt azon országok „manőverezési képessége”, amelyek saját devizával és ezáltal önálló monetáris politikával rendelkeztek.

Források:

A költségvetés is hat a növekedésre

https://ec.europa.eu/info/sites/default/files/2020-european-semester-convergence-programme-hungary_hu.pdf

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210925/banai-nem-tamogatja-a-kormany-a-koltsegvetesi-hiany-drasztikus-csokkenteset-502216

Categories:

Tags:

Comments are closed